Oldalak (menü)

TARTÁS

Az állatok komfortos tartásához ismerni kell igényüket és keresni kell azokat a megoldásokat, amelyekkel a gazdaságosság szem előtt tartásával ezeket minél jobban ki lehet elégíteni.

MIKROKLÍMA-IGÉNY

Hőmérséklet

Az állatok hőháztartását a hipotalamusz "hűtő- és fűtő központja" irányítja. Az újszülött (szopós) nyúlban a hőtermelésben fontos szerepet tölt be a nyaki, lapockák közötti tájékon található barna zsírszövet. Funkciójára jellemző, hogy a fiatal nyulakban éhezés alkalmával sem szolgál energiaforrásul az életfolyamatok fenntartásához, kizárólagos feladata a hőtermelés. Az elletőláda, az alomanyag és az anyanyúl által kitépett szőrtakaró (a fészek) biztosít számukra védelmet. 30-32 °C az optimális hőmérséklet számukra.

Az állatok az optimális hőmérsékleten érzik legjobban magukat, ekkor se hőtermelésre, se hőleadásra nem fordítanak energiát. Természetesen ennél sokkal szélesebb hőtartományban képesek életfolyamataik normális fenntartására, megfelelő termelési eredmények elérésére. Az optimálistól jelentősen eltérő hőmérsékletre viselkedésük, életfolyamataik és termelésük megváltoztatásával reagálnak.

Hidegben a nyulak a testfelületüket csökkentik, összekuporodnak, szőrzetüket kissé felborzolják; ha többen vannak egy ketrecben, összebújnak (viselkedési hőszabályozás). Mindezzel a hőleadást igyekeznek csökkenteni. Melegben a hőleadás növelése a cél. A nyúlnak nem funkcionálnak az izzadságmirigyei, a szőrzetük miatt izzadással úgysem tudnának a felesleges hőtől megszabadulni. Magas hőmérsékleten a ketrecben elnyúlva fekszenek, légvételük száma megnő (lihegnek), szőrzetük lesimul, füleikben az erek kitágulnak.

Az angóranyulak - hosszú gyapjuk miatt - a normál szőrű nyulaknál is nehezebben viselik el a magas hőmérsékletet. A két nyírás közötti időszakban változik hőmérsékletigényük; nyírás vagy tépés után melegebb, a gyapjú eltávolítása előtti hetekben hidegebb környezet lenne számukra kívánatos.

A nyulak hőmérsékletigénye a tartási módtól függően is változik. A mélyalmon tartott nyulak alacsonyabb hőmérsékletet is elviselnek, mint dróthálóból készült ketrecben lévő egyedek. Nyitott elletőláda esetén magasabb teremhőmérsékletet kell biztosítani, mint zárt elletőláda használatakor.

Légnedvesség

Az üregi nyulak az évszaki és az időjárási hatásoknak kitéve a szabad természetben élnek, de föld alatti járataiban kiegyenlített a hőmérséklet és kifejezetten magas a relatív páratartalom.

Hideg istállókban káros a magas légnedvesség. A hőhidakon (pl. fémketrecen) könnyen kicsapódik a pára, a nyulak bundája átnedvesedik és emiatt légzőszervi és emésztőrendszeri megbetegedések léphetnek fel, egyes kórokozók (pl. gombák) elszaporodnak. A nedves környezetben az épület, a ketrecek és a berendezési tárgyak is előbb tönkremennek.

Az sem kedvező, ha a hőmérséklet és a páratartalom is magas (trópusi klíma). Ekkor ugyanis az igen szapora légvétel (lihegés) ellenére sem tud a nyúl a fölösleges hőtől megszabadulni.

Hasonlóképpen nehezen viseli el a nyúl a túl száraz (60 % alatti relatív páratartalmú) meleg levegőt. A kutatók a levegő 65-70 %-os relatív páratartalmát tartják kívánatosnak.

Káros gázok

A légcsere (a nyúl légzése) során CO₂ (szén-dioxid), az alomanyagból és az ürülékből NH₃ (ammónia), H₂S (kén-hidrogén), CH₄ (metán) stb. kerül a nyúlistálló levegőjébe.

Légcsere, légsebesség

Megfelelő levegő biztosítása érdekében az istálló szellőztetéséről gondoskodni kell. Szabadban és fészerben elegendő a természetes légcsere.

A kívánatosnál nagyobb légsebesség (huzat) bélelzáródás, a túl magas hőmérséklet pedig légzőszervi megbetegedés kialakulásának kedvez.

Nem a légcsere növelése az egyetlen módja a jó istállólevegő kialakításának. Takarékos vízhasználattal (pl. a szelepek csöpögésének megszüntetése), a trágya és vizelet gyakoribb eltávolításával, ha ritkábban trágyáznak, akkor a vizelet külön elvezetésével, vagy fűrészporral, illetve faforgáccsal történő felitatásával, szuperfoszfát kiszórásával a páratartalom és a káros gázok mennyisége csökkenthető.

Megvilágítás

Az üregi nyúlhoz hasonlóan a házinyúl szaporodásában is megfigyelhető szezonális hatás. Tavasszal a fedeztethetőség és a vemhesülési arány javul, augusztus-szeptemberben viszont a vedlés miatt nehéz őket fedeztetni. Ezek a változások - néhány más tulajdonság esetében is - részben a megvilágítással (a sötét és világos periódus hosszával és változásával) vannak kapcsolatban.

A szabadban és a fészerben felállított ketrecek esetében nincs lehetőség az évszaki hatás kivédésére. Az épületben tartott nyulaknál viszont hatásuk jelentősen csökkenthető(k), esetleg meg is szüntethető(k).

A kutatók és a gyakorlati szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy az anyanyulak folyamatosan magas szintű termelése szempontjából a napi 16 órás megvilágítás ideális.

A nyulak sötétben többet, világosban kevesebbet esznek. Kísérletek bizonyították, hogy két szinten hizlaló ketrecekben az alsó, gyengébben megvilágított szinten jobban gyarapodtak a nyulak, mint a fölsőben.

A gyapjú növekedésének és érésének elősegítésére az angóranyulak számára - a prémesállattenyésztésben szerzett tapasztalatok alapján - a két nyírás között folyamatosan csökkenő napi megvilágítást ajánlanak.

A megvilágítási órák mellett a fényintenzitásnak is szerepe van. Tenyészistállóban 25-30, hizlaló istállóban 15-20 lux fényerősséget tartanak kívánatosnak.

ÉPÜLETEK, KETRECEK, FELSZERELÉSI TÁRGYAK

Épületek, istállók

A házinyulat régen szinte kizárólag szabadban felállított ketrecekben tartották. Ez az elhelyezés ma sem ismeretlen. Bár nálunk már kevés ilyen telep van, de a fejlődő országokban jelenleg is ez a jellemző tartási mód. Akár egyedi, akár ketrecblokkról van szó, ezeket a nap sugárzásával, esővel, hóval szemben védeni kell. A ketrecek lábon állnak, keményfából készülnek; fák alatt vagy más árnyas helyen állítják fel. Tetejük hátrafelé lejtő, bádoggal, hullámpalával, kátránypapírral vagy más anyaggal fedett. Többségük telepadlós. A felszerelési tárgyak egyszerűek, házilag készítik. A szabadban felállított ketrecekben télen általában szünetel a szaporítás, ezért a termelést az extenzitás mellett a nagyfokú szezonalítás jellemzi.

A nyitott vagy félig zárt fészerben már bármilyen típusú nyúlketrec felállítható. A tető véd a csapadéktól és a naptól, az oldalfalak a széltől. A csak egy oldalról nyitott fészert télen fóliával, vagy szalmabálákkal célszerű téliesíteni (folyamatos szaporítás). Melegégövi klímán ez az elhelyezés korszerűnek tekinthető, a többnyire szegény országokban ritkán tartják a nyulakat épületben.

Ma már a nyúlállományok döntő többsége (nagy telepeken kizárólag) téglából, deszkából vagy más anyagból készült épületben található. Az elmúlt években több telepen korszerű nyúlistállókat építettek.

Egyszerűbb épületekben, kisebb állományok esetén ritkán fűtenek, az ajtó vagy ablak kinyitásával szellőztetnek. Ezeken keresztül elegendő természetes fény jut be.

A nagy nyúltelepeken más kisállatok tartására is alkalmas istállókban, épületekben helyezik el a nyulakat (szendvicspanel oldalfalak, hullámpala tető, alatta szigeteléssel, vagy "fóliaistálló", beton aljzat, stb.).

Régebben sok istállót úgy építettek, hogy tavasztól őszig az istállók két hosszanti oldalfalán kialakított nagyméretű ablakokon keresztül természetes úton szellőztettek. Szakmailag az a legjobb megoldás, ha alagútszellőztetést alkalmaznak. Az istálló egyik végébe szerelik be a szabályozható, nagy teljesítményű ventillátorokat, a másik felén engedik be a nyáron hűtött, télen fűtött levegőt. Legjobb, ha közvetlenül a trágyaaknától szívják el a levegőt, az ammónia-szint kevéssé emelkedik meg.

A szellőztetéssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy minden nyílászáró szerkezetre szúnyoghálót kell szerelni, ugyanis a szúnyog viszi át a nyulak egyik legveszedelmesebb betegségének, a mixomatózisnak a vírusát.

Az istállók fűtése leggyakrabban olaj- vagy gázkazánnal történik. Az így felmelegített levegőt egy perforált fóliatömlőn keresztül nyomják be az istállóba. (Nyáron ugyanezzel a redszerrel szellőztetnek.)

A nyári meleg miatti termelés csökkenés megelőzése céljából több istállóban ún. hűtő paneleket szerelnek be. A rendszer azon az elven működik, hogy a levegő a panelon végigcsurgó, csöpögő vízfüggönyön keresztül jut be az istálló légterébe. A víztartályt a föld alá süllyesztik, így a vizet még hűtik is.

Ketrecek

A nyúltenyésztők leleményessége, a tervezők fantáziája eredményeként egymástól kisebb vagy nagyobb mértékben eltérő ketrecek számtalan változata üzemel.

Gyakorlatilag ketrec nélküli tartásnak tekinthetjük a nyulaknak a padozaton, mélyalmon, egymástól falakkal elválasztott kutricákban történő elhelyezését. Az állatok itt jól érzik magukat, de az átlagosnál lényegesen kisebb telepítési sűrűség ellenére is nagy a fertőződés, főleg a kokcidiózis kialakulásának az esélye.

Az alomanyagot általában hosszabb ideig benthagyják, időnként frissel felülszórják. Kitakarításuk munkaigényes. Ez a tartási mód megszűnőben van, de újabban ismét felkarolják, mint az "animal welfare" iránti elvárást kielégítő tartási rendszert.

A régebbi telepek többségén házilag készítették a ketreceket.

A faketrecek a legelterjedtebbek, de a legkülönbözőbb, olcsón beszerezhető anyagokat is felhasználnak. Az egyedi, és több ketrec összeépítésével kialakított ketrecblokkok egyaránt elterjedtek. A kis telepeken ritka az egyszintes ketrec, a hely jobb kihasználása érdekében három- vagy négyszintes kivitelben készülnek. Alapterületük (méretük) nagy, bő mozgásteret nyújtanak az állatoknak. Leggyakrabban félig telepadlós (hátul rács) megoldásban készültek, ritkább a teljes rácspadozat. A trágya tepsibe hullik, vagy ferde lecsurgó lemez vezeti el.

Fémketrecek is találhatók a kisüzemekben. Mivel ezek készítése komolyabb szakmunkát igényel, saját kivitelezésű változatok kevésbé terjedtek el. A fémketrecek többségét vásárolják. Ezek vagy ponthegesztett elemekből, dróthálóból állíthatók össze, vagy készen megvásárolhatók.

A nagyobb nyúltelepeken a ketrecek ma már kizárólag ponthegesztett dróthálóból egy- (flat deck) vagy többszintes kivitelben készülnek. A többszintes ketreceken belül a szintek elhelyezkedhetnek egymás fölött vagy egymástól lépcsőzetesen elcsúsztatva (kaliforniai rendszer). A ketrecek általában lábakon állnak, de az egyszintesek föl is függeszthetők.

A utóbbi években végzett kutatási eredmények:

A csoportban történő nevelés hatása

Az animal welfare szempontjából gyakran felmerülő probléma, hogy a hízóketrecekben korlátozott a nyulak társas- és mozgási viselkedése. A csoportnagyság növelésével párhuzamosan nő a különböző súlyosságú fülsérülések aránya. A fülsérülések döntően a hizlalási időszak vége felé jelentkeznek, ami az idősebb korban egyre gyakrabban jelentkező agresszióval magyarázható. A kutatók szerint az agresszió fellépése a nyulak ivarérettségével hozható összefüggésbe. Nagyobb csoportokban azonban nem az agresszív egyedek száma nő meg, hanem nagyobb lesz az egy agresszív nyúl által okozott kártétel, mivel több társát tudja megsebesíteni. A nagyobb csoportlétszám tehát nagyobb kockázatot jelent a sérülések előfordulására, ami ellentétes az állatok jólétével.

Mélyalmon, azonos telepítési sűrűség mellett vizsgálták a csoportnagyság (8, 16, 32 vagy 64 nyúl/fülke) hatását a növendéknyulak termelési tulajdonságaira. Eredményeik szerint 10 nyúl/m²-es telepítési sűrűség mellett a csoportnagyság alig befolyásolta a nyulak növekedését és takarmányfogyasztását. A mélyalmon, nagy csoportban, gyógyszer nélküli takarmányt fogyasztó nyulakhoz képest azonban az intenzíven nevelt csoport (3 nyúl/ketrec, gyógyszeres táp) egyedei 5-7, 7-9 és 9-11 hetes kor között sorrendben 37, 15 és 24 %-kal jobban gyarapodtak.

Azonos telepítési sűrűség (17 nyúl/m²) mellett, különböző csoportnagyságban (6-54 egyed) hizlalva nyulakat, nem találtak szignifikáns különbségeket az eltérő létszámú csoportok termelési mutatói között.

A fülkében nevelt nyulaknál kisebb takarmányfogyasztást (fülke vs. ketrec: 124,9 vs. 134,5 g/nap), kisebb súlygyarapodást (fülke vs. ketrec: 40,2 vs. 43,5 g/nap) és alacsonyabb vágósúlyt (fülke vs. ketrec: 2409 vs. 2558 g) regisztráltak a ketrecekben nevelt állatokhoz képest.

Egy másik kísérletben azonos telepítési sűrűség mellett vizsgálták a csoportnagyság hatását a mélyalmon nevelt növendéknyulak termelési tulajdonságaira és vágóértékére. Azt tapasztalták, hogy a rácspadozathoz képest bizonyos hátrányt, nagyobb kockázatot jelent a mélyalmon, nagy csoportban történő nyúlhizlalás. Eredményeik szerint nemcsak a súlygyarapodásban, hanem a vágási tulajdonságok tekintetében is jobbnak bizonyultak a rácspadozaton nevelt nyulak. Ennek egyik oka feltehetően az lehetett, hogy több szerző szerint is a nagyobb súlyú nyulaknak jobbak a vágási tulajdonságaik.

A telepítési sűrűség hatása

Az alternatív tartási körülmények a viselkedési formák szélesebb skálájának megjelenését teszik lehetővé, így jobban megfelelnek az állatok természetes igényeinek. A nagyobb csoportban és fülkében nevelt növendéknyulak viselkedését vizsgálva is megállapították, hogy ezek az állatok szignifikánsan kevesebb időt töltenek pihenéssel és többet mozgással, mint a hagyományos hizlalóketrecben nevelt társaik.

Amíg a fülkében tartott nyulak a megfigyelt időtartam 51 %-át töltötték futással és ugrálással (mozgással), addig ez az arány a ketrecben tartott nyulaknál csak 30 % volt. A mozgásra fordított idő a szerzők többsége szerint a ketrec méreteivel, azaz a rendelkezésre álló hely nagyságával van összefüggésben.

A kisebb csoportban (2 nyúl/csoport) tartott nyulaknál figyeltek meg gyakoribb pihenést, de csak a hizlalási periódus utolsó időszakában. Ezzel szemben egy 2001-ben zajlott kísérletben a ketrecben nevelt nyulak 9 hetes korban kevesebb időt töltöttek pihenéssel.

Az evési és ivási viselkedést vizsgálva megállapították, hogy a ketrecben tartott nyulak több időt töltenek takarmány- és vízfogyasztással. Vizsgálatuk eredménye azonban fenntartásokkal kezelendő, mivel szerzők csak a világos periódusban (reggel és délután) figyelték meg a nyulak viselkedését.

A kisebb csoportlétszámból adódóan is a szociális viselkedés előfordulásának kisebb arányát regisztrálták a ketrecben nevelt nyulaknál.

16 nyúl/m²-nél nagyobb telepítési sűrűség esetén azt tapasztalták, hogy lecsökkent a társas érintkezés, valamint a hely-, illetve helyzetváltoztató tevékenység előfordulási gyakorisága. Eredményeik alapján a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a 40 kg/m²-es telepítési sűrűség tűnik az elfogadható küszöbértéknek az állatok jólétét illetően.

Magyar kutatók munkájuk során a nyulak szabad helyválasztása mellett keresték a legkedvezőbb telepítési sűrűséget, vagyis a ketrecenkénti nyulak számát. Megfigyelték, hogy a 21 naposan választott nyulak egymást melegítve összebújtak. Ilyenkor annyira jellemző még a kisnyulak tömörülési szándéka, hogy az 1 m²-re jutó egyedek száma akár 50 fölött is lehet. Öt és fél hetes kor után azonban egyre jobban szétszéledtek a ketrecek között, így a hizlalás befejező szakaszában a ketrecválasztás már kiegyenlített volt. Ekkor már nem volt megfigyelhető lényeges különbség az egyes ketrecekben az 1 m²-re eső nyulak száma között. Az egy ketrecbe, vagy egy m²-re telepített nyulak száma jelentősen befolyásolja a nyulak növekedését. Ennek testsúlyra gyakorolt negatív hatása 16 nyúl/m²-es telepítési sűrűség esetén már 8 hetes kortól érezhető, míg 9-12 nyúl/m²-es telepítésnél csak a 11 hetes végsúlyban lehetett kimutatni. Ezek szerint tehát minél nagyobb a telepítési sűrűség, annál fiatalabb korban jelentkezik ennek negatív hatása.

Azok az állatok, amelyek egyedül vannak egy ketrecben, gyorsabban nőnek, mint azok, akik hárman vannak. Ezzel szemben, semmilyen hatását nem találták a telepítési sűrűségnek, amikor összehasonlították a 12 illetve 16 nyúl/m²-es telepítési sűrűség mellett nevelt állatok termelését.

Megfelelő: A legjobb súlygyarapodást az állatjóléti szempontból leginkább kifogásolt tartásmód – hagyományos hizlalóketrec, rácspadozat, 16 nyúl/m²-es telepítési sűrűség – mellett nevelt állatok érték el.

Ketrec oldalfala

A rács oldalfal előnyös lehet a légcsere szempontjából, hiszen hosszanti (alagút) szellőztetés esetén a levegő a ketrecek oldalfalán "akadálytalanul" átjut. Hátránya lehet a szomszédos állatok egymást zavarása vagy a levegővel továbbjutó fertőzések gyorsabb terjedése. A tömör oldalfalnál épp ellenkező megállapítások tehetők. Huzatos helyen azonban a telefal választása előnyösebb, a zárt oldalfal kedvező lehet a zavartalanabb elhelyezés szempontjából, ugyanakkor gátolja a szomszédos állatok közötti érintkezést. Mindezek alapján elég nehéz a két megoldás között dönteni.

Ketrec padozata

A nyulak a ketrec padozatán mozognak és pihennek, állandó kapcsolatban vannak vele, ezért kiképzése közérzetükre és termelésükre is hatással lehet.

A ketrec padozata lehet szalmával vagy faforgáccsal almozott telepadló. Ez a nyulak számára nagyon kellemes, de nehezen takarítható, fertőtleníthető (munkaigényes), nagy a kokcidiózis fertőzés veszélye. Szelepes itató nem használható, mert ha csöpög, elázik az alom és a nyulak.

A hagyományos ketrecek többségében a telepadlót és a rácspadozatot kombinálják. A padozat elülső 2/3-3/4-e deszka, hátul pedig rács (gyakran lécrács) található. A deszka kényelmes pihenőfelület, ugyanakkor a trágya és a vizelet nagy része a rácson keresztül kihullik (kifolyik) a ketrecből.

A korszerű ketrecek ma már kizárólag rácspadozattal készülnek. A tűzihorganyzott ponthegesztett drótrács négyzetes (19x19 mm) vagy téglalap (13x75, 13x50, 13x25 mm) beosztású. (A túl nagy lyukbőségű rácsba a szopósnyulak lába könnyen beszorul.) A taposórács minőségére figyelemmel kell lenni, mivel a hullámos drótfonat, az éles részeket tartalmazó horganyzott felület könnyen felsérti a nyúl lábát (talpfekély).

A padozat hatása

Az intenzív nyúltenyésztés számos oldala összefügg a welfare kérdésével, mint például a takarmányozási mód, a fajták alkalmazhatósága, vagy az elhelyezési és tartási körülmények. A nyulak a rács, illetve a mélyalmos padozat között szabadon választhattak, akkor 7 hetes korban 84 %-uk, 10 hetes korban pedig 77 %-uk inkább a rácspadozaton tartózkodott. Ezt megerősítette egy másik kísérlet eredménye is, akik szerint a 16-18 °C-on tartott nyulak – ha lehetőségük nyílik rá – akkor az általánosan használt drótrács padozatot részesítik előnyben a mélyalommal szemben. Eredményeik szerint a nyulak padozatválasztása független volt az életkortól és a telepítési sűrűségtől is.

A padozat nemcsak az állatok közérzete, hanem a termelés szempontjából is fontos. A mélyalmos fülkékben nevelt nyulaknál kisebb a takarmányfogyasztás és a súlygyarapodás, rosszabb a takarmányértékesítés és magasabb az elhullás, mint a rácspadozatú fülkékben vagy a hagyományos hizlalóketrecekben nevelt állatoknál.

Rács padozatú ketrecben és különböző padozatú fülkékben nevelt nyulak néhány termelési tulajdonságának alakulása (DAL BOSCO és mtsai, 2002)

Termelési tulajdonságok	Rácsos ketrec	Rácspadozatú fülke	Mélyalmos fülke
	(16,6 nyúl/m2)	(10,2 nyúl/m2)	(10,2 nyúl/m2)
Választási súly, g	785	781	779
Hizlalási végsúly, g	2785b	2517ab	2428a
Súlygyarapodás, g/nap	40,1b	34,7ab	33,0a
Takarmányfogyasztás, g/nap	132b	127b	115a
Takarmányértékesítés, g/g	3,3a	3,6b	3,5b
Elhullás, %	3,5a	9,8b	13,2c

Soronként az eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek (P<0,05)

Az alomanyagra helyezést követően romlik a nyulak termelése, visszaesik a súlygyarapodásuk, de az azonos vágósúly eléréséhez szükséges időtartamot ez csak 2-4 nappal növeli meg. Feltételezésük szerint a nyulak fogyasztanak a nagyon kis tápértékű alomanyagból, amit korábban is megfigyeltek. Az eddigi tapasztalatok szerint főleg a friss, még nem szennyeződött alomanyagot fogyasztják a nyulak előszeretettel, ami miatt egyrészt csökken a tápfogyasztásuk, másrészt viszont nő az emésztőszervi megbetegedések (kokcidiózis) fellépésének az esélye.

KUSTOS és mtsai (2003/a) eredményeihez hasonlóan METZGER és mtsai (2003) is azt tapasztalták, hogy természetesebb tartási körülmények között (mélyalmon, nagy csoportban történő neveléskor) rosszabb a nyulak súlygyarapodása és ezáltal kisebb a hizlalási végsúlya, mint a hagyományos hizlalóketrecben nevelt társaiké (2318 vs. 2437 g; P<0,01). Szerzők szerint, természetszerűbb tartás esetén – a hizlalási idő növekedése miatt – számítani kell a felnevelési költségek növekedésére, amit csak magasabb felvásárlási árral lehet ellensúlyozni.

Magyar kutatók a munkájuk során, a nyulak szabad helyválasztása mellett négy padozattípust – telepadló, műanyag rácspadozat, műanyag lécpadozat és drótrács padozat – hasonlítottak össze. Eredményeik azt mutatták, hogy a csoportosan nevelt, 3-5 hetes nyulak egyértelműen (80 %-ban) a műanyag rácsot részesítették előnyben, a telepadlót viszont elkerülték.

A nyulak padozatválasztásának aránya (24 nyúl/ketrecblokk) (MATICS és mtsai, 2003)

Öthetes kor után viszont fokozatos kiegyenlítődést tapasztaltak, aminek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a nyulak, ahogy nőttek, nagyobb lett a helyigényük, ezért egyre inkább kénytelenek voltak a többi padozatot is elfogadni. A telepadlót viszont még ebben az esetben sem választották. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a telepadló már az első hetek után elszennyeződött és a folyamatos takarítás ellenére, vizelettől nedves, kedvezőtlen tartózkodási felületté vált. A felkínált padozattípusok közül a kísérlet teljes ideje alatt a műanyag rács volt a legkedveltebb.

Egy másik kísérletben a nyulak műanyag rács és fémrács padozat közötti szabad helyválasztását vizsgálták 12 és 16 nyúl/m²-es telepítési sűrűség mellett. Eredményeik szerint a nyulak mindkét telepítési sűrűség esetén egyértelműen a műanyag rács padozatot részesítették előnyben. A kísérlet első hetében a nyulak döntő többsége (16 nyúl/m²: 77,1 %; 12 nyúl/m²: 85,8 %) a műanyag rácsot választotta. A következő hetekben a műanyag rácson lévő nyulak aránya mindkét telepítési sűrűségnél (egészen a hizlalás végéig) fokozatosan csökkent, de a két csoport közötti különbség mindvégig szignifikáns maradt. A kísérlet utolsó hetében 16 nyúl/m²-es telepítési sűrűségnél 10,4 %, 12 nyúl/m²-es telepítési sűrűségnél pedig 37,4 % különbség volt a két padozaton lévő nyulak aránya között. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a nyulak a nagyobb telepítési sűrűséget (kg nyúl/m²) elkerülve, a kevésbé kedvelt padozatot is elfogadják.

2005-ben végzett kísérlet eredményei szerint viszont 16 nyúl/m²-es telepítési sűrűségnél a nyulak 86 %-a választotta a drótrácsot, vagyis a drótrácson négyzetméterenként 27,5, míg a mélyalmon csak 4,5 nyúl tartózkodott. Ezek szerint a nyulak annak ellenére előnyben részesítették a drótrács padozatot, hogy ott a kívánatos 16 nyúl/m²-nél 72 %-kal több állat volt összezsúfolódva.

Rács-, illetve lécpadozatú fülkékben nevelt nyulak vágási tulajdonságait összehasonlítva nem tudtak szignifikáns padozathatást kimutatni sem a hűtött karkasz, sem a zsírtartalom, sem a hús/csont arány vonatkozásában.

Megfelelő: kilenc hetes életkorig rácspadozatú, majd a hizlalás utolsó két hetében szalmázott padozatú fülkékben, 16 nyúl/m²-es telepítési sűrűség mellett történő, csoportos nevelés javasolható. A hizlalás utolsó szakaszában a szalma behelyezése ugyanis csökkenti a gyógyszeres tápról a gyógyszermentesre történő átállás takarmányfogyasztásban jelentkező negatív hatásait, ugyanakkor állatjóléti szempontból növeli a kívánatosnak tartott szociális viselkedés előfordulási gyakoriságát és csökkenti a sztereotíp viselkedésformák megjelenésének gyakoriságát. Ez a hizlalási mód mindössze 30-40 g-mal csökkenti a hízónyulak vágáskori élősúlyát. A mélyalom behelyezésekor azonban számolni kell a szalma bekerülési költségével, valamint a bealmolás és a folyamatos felülszórás munkadíj költségével, ezért ez a hizlalási mód csak akkor lehet rentábilis, ha a többlet költségek a felvásárlási árban megjelennek.

A nyúlketrec padozatának kialakításakor több tényezőt kell figyelembe venni. Ha pusztán a nyulak vélt vagy valós kényelme lenne a szempont, akkor telepadlón, mélyalmon kellene őket tartani. Ez a tartási mód azonban rendkívül munkaigényes, nehezen takarítható és fertőtleníthető, nagy az állatok fertőzési (elsősorban a kokcidiózis fellépésének) esélye. Emiatt intenzív nyúltartásban nem jöhet szóba, csak a legigényesebb természetszerű nyúltartásban van létjogosultsága.

A másik "szélsőséges" forma a fémrács-padozat. Ez a kevésbé szennyeződő, könnyen takarítható és fertőtleníthető padozat az intenzív tartás minden igényét kielégíti. A választott nyulak telepítésétől a kiürítésig nem kell takarítani, az ürülék könnyen átesik rajta, viszonylag tisztának tűnik, a tűzihorganyzott rács megfelelő korrózióvédelemmel rendelkezik, így ezek a ketrecek hosszú élettartamúak.

Fél rács fél alom

Trágyaeltávolítás

A kisüzemi telepeken a trágyaeltávolítás több módja terjedt el. A telepadlóról az elszennyeződött almot időnként ki kell szedni. Részben rács, részben telepadló esetén a rács alá tepsit lehet betolni, vagy a trágya ferde lecsurgó lemezre jut. Legtöbb esetben lecsurgós rendszert alkalmaznak akkor is, ha a ketrec padozata teljesen rács, bár régebben a tepsis megoldás is elterjedt volt.

Nagy telepeken a legelterjedtebb módszer az, amikor a ketrecsor alatt a beton padozatba trágyacsatornát alakítanak ki. Ebből alternáló mozgást végző vagy az egész ketrecsor alatt végig húzott lapáttal távolítják el a trágyát. Előfordul, hogy nagyon mély aknát készítenek és csak egy-egy hízócsoport eladása után vagy félévente – kisebb részletekben kihúzva – viszik ki a trágyát.

Etetők

Az etetők széles skálája található a nyulászatokban. Alapvetően két csoportra oszthatók, az egyik az abrak, a másik a szálas takarmány kijuttatását szolgálja.

Kisebb telepeken a tápot és/vagy abrakot a legkülönfélébb (bádog stb.) edényben szoktak az állatok elé tenni. Régebben betonból formáztak olyan nehéz etetőket (vályúkat), amelyeket nagy súlyuk miatt a nyulak nem tudtak felborítani. Az ajtóra szerelt fából vagy bádogból készült etetővályúk jól megfelelnek a célnak. A takarmány kikaparása azonban gondot jelent. Megakadályozása érdekében különféle kaparásgátlókat szerkesztettek, de ezek egyike sem igazán hatékony.

Sokféle önetetőt gyártanak. A korábbi típusok közös hibája az volt hogy az idegesebb természetű nyulak néhány óra leforgása alatt akár az egész tartály tartalmát kikaparták. Emiatt az önetetők éppen a legfontosabb célnak nem feleltek meg, vagyis nem volt célszerű egyszerre több napra elegendő takarmányt beletölteni. A jelenleg gyártott összetevőknél sikerült ezt a problémát megoldani.

Az önetetők készíthetők horgonyzott fémlemezből vagy műanyagból. Mindkét esetben lényeges, hogy az etetőrész alja perforálva legyen (a por kihulljon belőle) és a tartályrész alja lényegesen lejjebb legyen, mint az etető pereme (csak az etető alján legyen táp). Mindkét megoldás azt szolgálja, hogy a nyulak lehető legkevesebb tápot tudjanak kikaparni.

A fémből készült önetetőket a ketrec valamelyik falánál rögzítik, vagy két ketrecsor közé teszik. A kör alakú műanyag etetőket általában 4 ketrec találkozásánál helyezik el. A henger alakú közös etető tartályhoz mind a négy ketrec sarkában egy körszelet (negyed) etetőrész tartozik.

Mindkét etetőnél megoldható a takarmány gépi kijuttatása.

Fontos az etető megfelelő peremmagassága. A padozattól számított minimális peremmagasság 10 cm, de növendék és kifejlett nyulaknál 15 cm az ideális. Ekkor a nyulak már nem tudnak belevizelni és minimális a táp kiszórás.

A zöldet és a szénát általában a ketrec falára vagy az ajtóra szerelt szénazsebbe teszik. A szénazsebet előszeretettel helyezik az etetővályú fölé azzal a meggondolással, hogy így a lepergő levelek sem vesznek kárba. Ekkor viszont egy másik probléma jelentkezik, a levéltörmelékkel (porral) elkeveredett tápot kezdik a nyulak kikaparni. Ezért mégis az a jobb megoldás, ha a szénazseb nem az etető fölött van.

Itatók

Az etetőknél talán csak az itatókból található nagyobb változatosság. A konzerves doboztól, a betonból készítetten keresztül, a különféle befőttes üvegekig a kistenyésztők sokféle edényből itatják a nyulakat.

Két alapvető típusra oszthatók az itatók: a nyíltvíztükrös- és a szelepes itatókra. A nyíltvíztükrös előnye, hogy belőle a nyulak természetes testtartásban több vizet tudnak felvenni, mint a szelepes itatókból. Hátrányuk viszont az, hogy a szőr, a szennyeződés, a trágya és a vizelet könnyen belejut, és emiatt gyakran kell tisztítani. A súly- vagy rugós szelepes önitatók egy WC tartályhoz hasonló kiegyenlítő tartályon nagy nyomáskiegyenlítőn keresztül, a vezetékes vízre vannak csatlakoztatva. A nyúl nyelvével mozgatja a szelepet és az így kifolyó vizet igyekszik meginni. Minden más itatónál higiénikusabb, de a természetellenes testtartásban a szükségletnél valamivel kevesebb vizet isznak belőlük.

A szelepes itatók magasságának megválasztásakor figyelemmel kell lenni az állatok testméretére.

A szelepes itatók egyik hátránya, hogy gyakran csöpögnek. Az állandóan nedves ketrecben a nyúl talpbőre felpuhul, talpfekélyes lesz; az átnedvesedett szőrzetű állatok megfáznak (légzőszervi megbetegedések léphetnek fel).

Elletőláda

Az üregi nyúl társasan él a föld alatti üregében. Fialás előtt az anya egy új helyet mélyít ki a fészek számára. Az ősi viselkedésforma a házinyúlnál is megfigyelhető. Hajdan az istállókban tartott nyulak a vastag alomban járatokat készítettek és oda fialtak. A telepadlós ketrecekben tartott anyanyulak a ketrec hátsó, sötét sarkában készítenek fészket.

Az elletőláda gyakorlatilag egy mesterséges fészek. Sötét, védett helyet biztosít a fialáshoz és (alomanyaggal és szőrrel kibélelve) meleget az újszülött csupasz nyulaknak. Anyaga könnyen tisztítható és fertőtleníthető, jó hőszigetelő (deszka, műanyag, vagy farostlemez) legyen. Mérete az anyanyúl testnagyságától függ; a kissé fölpúposított hátú anyanyúl elférjen benne.

A nagy elletőláda (60x40 cm) alapterületének csak egy részét foglalja el a fészek, ezért a még csupasz kisnyulak viszonylag könnyen ki tudnak jutni a fészekből. Védelem (a meleg szőrtakaró) hiányában hamar kihűlhetnek, elpusztulhatnak. A kisebb méretű elletőláda esetén a fészek akkora, mint az elletőláda, így a szopósnyulak nem tudnak szétmászni, az alom együtt marad, melegítik egymást, kevesebb hullik el közülük.

Az anyanyúl a 10-15 cm magasságban levő 18x18 cm-es szögletes, vagy 15 cm átmérőjű kerek búvónyíláson megy be az elletőládába. Ez a küszöb akadályozza meg (pl. a csecsre tapadt) kisnyulak kijutását. A nyílás szélét az anyanyulak szívesen megrágják, ezért egy fémperemet célszerű ráerősíteni.

Az elletőládát a várható fialás előtt 2-3 nappal helyezik be a ketrecbe, vagy akasztják a ketrecen kívülre. Az ellenőrzés céljából az előbbi esetben a külső oldalát félig lenyithatóra; ha kívül van, felülről kezelhető kivitelben kell készíteni.

Az elletőláda tisztántartására, fertőtlenítésére (fertőzések továbbvitelének megakadályozására) nagy gondot kell fordítani.